 |
Gundel Takács Gábor és családja. A gyerekek először nem lelkesedtek, aztán megszereték Erdélyt. Fotó: sztárutazás.hu - exkluzív |
Milyen élményeitek voltak az erdélyi útatok során?
Csak nemrég, 41 évesen mentem először, de azóta már többször jártunk ott a családdal. Mindenféle szempontból szerelem lett. Régóta vágytam oda részben a történelem, kultúra és irodalom miatt, részben a családi kötelékek érdekeltek. Az egyik dédnagyapai ág ugyanis Erdélyből való. Az utazás egy része családfakutatásból állt. A Gyulafehérvári Katolikus Érseki Levéltárban töltöttünk el egy délutánt, ahol régi keresztelői, hagyatéki, házassági és temetkezési papírokat böngésztünk át. Több mint húsz olyan rokonra találtunk, akikről nem is tudtuk, hogy egyáltalán léteztek.
 |
| Gyulafehérvár - (románul Alba Iulia, németül Karlsburg, vagy Weissenburg, latinul Apulum): város a mai Romániában. Erdély ősi történelmi fővárosa, az erdélyi érsekség székhelye, egyúttal a román ortodox egyház erdélyi székvárosa. 1542 és 1690 között az Erdélyi Fejedelemség fővárosa, majd Fehér, illetve 1775-től Alsó-Fehér vármegye székhelye. Ma municípiumként Fehér megye székhelye. Borbánd, Ompolykisfalud és Poklos települések tartoznak hozzá. |
Személyes találkozás is volt ezt követően?
Nem, mert Erdélyben már nem élnek rokonaink. A dédnagyapám Budapestre került és a Magyar Állami Operaházhoz szerződött magánénekesnek. Mikor Trianon után elcsatolták Erdélyt, az ott élő nagyon kevés rokont áthozta magával Budapestre. Közeli rokon nem maradt, a távoliakról pedig már senki nem tud semmit.
 |
| Klasszikus erdélyi tájkép. |
A családi kötődésen túl mitől lett szerelem Erdély?
A táj egészen fantasztikus, sajnos Magyarországon csak kevés ahhoz hasonló hely maradt. A másik, hogy nagyon sok magyarral – székelyekkel -, találkozik az ember, akik egész másként élik meg a maguk magyarságát, a maguk székelységét, mint ahogy mi itt Magyarországon megéljük a saját magyarságunkat. Érdekes velük beszélgetni. Erdély jobbára református. A református templomok pedig általában zárva vannak. Ha az ember meg akar nézni egy templomot, akkor kell keresnie egy embert, aki azt ki tudja nyitni. Ez általában a tiszteletes vagy az ő családjából valaki. Ha már kinyitja a templomot, az emberek elkezdenek odagyűlni és beszélgetni egymással. Ilyen apropóból fantasztikus beszélgetésekről vannak emlékeim. Túl azon, hogy megnézzük a templomot, rendkívüli élmény, hogy egy, másfél órára is ott maradunk és a helyiek életébe csöppenünk. Gyakorlatilag bárhová megy az ember Erdélyben, a magyar történelemnek, a magyar irodalomnak olyan erős gyökereivel találkozik, hogy az egész egyszerűen döbbenetes. Sokszor rácsodálkozunk arra, hogy melyik írók és költők voltak onnan valók. Hihetetlen erős gyökerei vannak a magyar kultúrának Erdélyben.
Mit tapasztaltál a nyelvhasználatról?
Az ember sokszor visszasírja azt a nyelvezetet. Olyan kifejezéseket használnak, főleg a székelyeknél vannak olyan fordulatok, vagy olyan jellegzetességek, amik megütik az ember fülét. Érdekesek és szépek.
 |
| Királyhágó - mivel korábban a Nagyvárad – Kolozsvári út Vársonkolyosig a Sebes-Körös völgyében haladt és a tavaszi áradások az utat veszélyeztették 1780-tól Bucsától kezdve a hegynek felfelé Nagybáród irányába új utat építettek. II. József még trónörökös korában járt itt és az új utat az ő személyéhez kapcsolták. Más magyarázat szerint erre húzódott a királyi tulajdonban levő gyepűelve. A hágó magassága 582 m. |
Melyik tájegységeket jártátok be, mi tetszett leginkább?
Gyakorlatilag bejártuk Erdély nagy részét, de nyilvánvalóan ez egy olyan vidék, ahová akárhányszor is megy vissza az ember, mindig talál benne valami újat. Ebbe beletartozik a Partium is. Hajlamosak vagyunk Erdélynek hívni az egész Romániához csatolt területet, de valójában a Királyhágón túli térséget hívjuk így. (Partium a Királyhágó és a magyar határ között van. A Királyhágó választja el Partiumot és Erdélyt.) De maradjunk annyiban, hogy a Partiumot is beleértve gondolom azt Erdélyről, amit elmondtam. Nagyvárad, ami a határ túloldalán van, és hivatalosan nem tartozik Erdélyhez, egy olyan fantasztikusan szép szecessziós város lehetett valamikor nem is olyan régen (nyolcvan-száz éve), ami nyomokban még most is látszik, pedig igen erősen elhanyagolt. A vidék túlvégén pedig Székelyföld, Csíksomlyó, és a környező városok tárulnak elénk. Fantasztikus élmény bejárni a Passió útvonalát, akkor is ha nem a Passió idején járunk ott. Egyszerűen fantasztikus élmény ezeken a helyeken járni.
 |
A család megszerette a kulturális programokat. |
A gyerekek mennyire élvezték?