Ausztria megbízható célpont
Ausztrián belül mostanában Obertauenbe és Schladmingbe járok többet. Persze alapvetően a társaság a legfontosabb, de ezeken a helyeken minden profin működik. Ha több napra megyek, egyik nap sízés van a másikon snowboard, de ma már nem az van, mint régen, hogy nyitástól zárásig meg sem állok. A hegy hangulata is magával ragad, gyakran leülünk beszélgetni a barátainkkal, nem feltétlen a megállás nélküli sportról szól a dolog.
Egy-egy ilyen kirándulás kifejezetten jó terep arra, hogy az ember ápolja a baráti kapcsolatait, miközben még regenerálódik is. Azt mondják, hogy a hegyekben intenzívebben lehet kikapcsolódni, mint mondjuk a tengerparton, ebben biztosan van is valami. Ilyenkor ugyanis valóban mindent elfelejt az ember, átadja magát a hegyeknek, a csípős idő is tisztább gondolkodásra késztet.

Katus Attila és imádott barátnője az Alpokban Fotó: sztárutazás.hu - exkluzív

Hosszúhétvége barátokkal
Manapság egyre inkább a hosszú hétvégeket preferálom, mert egyrészt jobban el tudok szakadni rövidebb időre, másrészt így több barátommal lehetek együtt.
Négy-öt ilyen csapat van. Miután nem vagyok egy szervező típus, én csapódom mindenkihez.
Ebben a szezonban valamikor márciusban megyek legközelebb, akkor vagy a barátnőmmel Otival, vagy megint valamelyik baráti társasággal. A barátnőm egyébként nagyon fél a sízéstől, meglátjuk mi lesz, ha együtt megyünk. Ez kihívás lesz mindkettőnknek, de abban maradtunk, hogy vesz pár órát egy profi oktatótól, aztán persze én is segítek majd neki.

Ez a bátor showboard-os ugyan nem Attila, de akár ő is lehetne...

A beleseteket el lehet kerülni
A munkám miatt nagyon kell vigyáznnom a testemre. Különösen figyelnem kell arra, hogy ne sérüljek le, úgyhogy én bevallom, mindenféle védőfelszerelést felveszek. Térd, derék, könyök, gerinc protektorom is van. Snowboardnál még fenékvédőt is veszek, és csuklóvédős kesztyűm is van. Sízésnél elég nagy a rutinom, vagyis annál nem minden esetben veszek magamra mindent, mert azért ezek nem annyira kényelmes dolgok, de a snowboardnál még igyekszem teljes védelmi felszerelésbe öltözni. 

Obertauern - mindenki lefelé menne.

Dupla lóvé, dupla teher
Snowboardozni négy-öt éve kezdtem. Sokáig nagyon veszélyesnek hittem, aztán egyszer egy olyan társaságba kerültem, ahol csak ezt űzték. Végül megszerettem. Persze ez dupla annyi beruházást és dupla annyi cipekedést is jelent, de megéri.
A snowboard technika ugyan más, mint a sí, de szerintem előny, ha már valaki síelt előtte. Én anno gördeszkáztam, lehet, hogy az is segített. Egyébként ma már nem olyan nehéz ezeket a dolgokat megtanulni, hiszen nagyon jó a technikai háttér, kiváló felszereléseket lehet venni. A Carving típusú síléc is kifejezetten könnyíti a sízést, gyakorlatilag már csak a testsúlyokat kell áthelyezni, a léc kanyarodik magától.

Schladmig - téli napfény.

Ne a haveroktól tanulj síelni!
Síoktatónak nem lennék, és nem is vagyok annyira türelmes, nem élvezem ezt a jellegű tanítást. Jobb ezt a szakemberre bízni, mert aki baráttól, rokontól tanul, elmehet egy olyan irányba, ami lehet, hogy nem lesz jó neki. Szerintem nem szabad sajnálni az időt és a pénzt az oktatásra, jó, ha az ember rendelkezik valamilyen alappal. Így jobban meg lehet előzni a sérüléseket és el lehet kerülni a rossz beidegződéseket. Nem javaslom azt, hogy haverok egymást tanítgassák, mert ilyenekből lesz mindig sérülés. Én is tanárember vagyok, tudom, hogy mennyit számít, hogy kitől tanul az ember.

Buckabaleset
Sok éve nekem is volt egy igen rossz élményem a pályán. Eltörtem ugyanis egy nagyon jó lécet, ami nem is olyan könnyű feladat. Ausztriában, Obertauerben voltam egy hihetetlenül meredek fekete jelzésű pályán, amiben ráadásul buckák is voltak. Már a hó sem volt megfelelő állagú, egyszer csak az egyik bucka után, belefúródott egy következőbe a lécem. Gyakorlatilag előre felé buktam és a síléc félbetört, szerencsére nekem nem lett bajom, viszont valahogy le kellett jutnom. Végül egy lábbal síeltem le a hegyről, ami azért nem volt könnyű menet. Technikának viszont jó volt, utána azt próbálgattam, hogy milyen hol az egyik, hol a másik lábammal menni csak, de mondhatom nagyon fárasztó dolog.